Skip to main content

F.A.Q

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

 

Miért kell tagdíjat fizetni? Az én időmben ingyen volt a sport!

Azok az idők elmúltak, az állam kivonult az utánpótlás finanszírozásból szülőkön kívül, másra nem számíthatunk. Egyesületünk önfenntartó non-profit szervezet. Nem vagyunk sportvállalkozás! A befolyt összeget teljes egészében a kosárlabdázás feltételeinek a megteremtésére fordítjuk. Edzőink szerény juttatást kapnak, az egyesület vezetése és a többi segítő javadalmazásban nem részesül. A tagdíj összegét befizetni soknak tűnhet, a rendelkezésre álló pénzeszközök pedig éppen csak hogy fedezik a kiadásainkat. Költségvetésünk, eszközleltárunk, bármikor hozzáférhető, abba bárki betekinthet.

 

Miért kell tagdíjat fizetni, hiszen ebben a hónapban alig jártam edzésre?

A tagdíj, nem egy szolgáltatás ellentételezése! Ezzel az összeggel, havi rendszerességgel támogatjátok az egyesületet. Egy csapat vagyunk, ha valaki nem jár, beteg, vagy elutazik, akkor a többiek felkészülését támogatja! Attól, hogy a csapatból egy két gyerek hiányzik, attól a költségeink nem csökkennek a termet bérelnünk kell, stb.

 

Kezdőként, miért megyünk mérkőzésre, ha úgyis kikapunk?

A kosárlabda edzések célja a mérkőzés, célszerű minél előbb megismerkedni a valódi ellenféllel. Győzni mindenki szeret, és mi is nagyon örülünk a győzelemnek, de a számunkra vereséggel végződő mérkőzés is több mint hasznos. A gyerekek egy meccs alatt annyit fejlődnek, mint két hónap edzésmunkával. Az éles helyzet, a valódi ellenfél, a valódi játékvezető, mindenkinek megvilágosítja az elméjét és bizonyos dolgokat azonnal megért. A mérkőzések szűrőként is működnek, hiszen, aki nem bírja a verséggel járó feszültséget, abból nem lesz kosárlabdázó.  

 

Miért vannak szerb edzőink?

A volt Jugoszlávia területén a kosárlabda a nemzeti sport és ebben igazi nagyhatalommá vált a térség. Az Egyesült Államok Nemzeti Bajnokságában az NBA-ben 2006/2007-ben 19 játékos származott ebből a régióból (szerb, horvát, szlovén, bosnyák, montenegrói). Európa fennmaradó országaiból összesen nem volt ennyi! Törökországtól Kaliforniáig 350 szerb edző dolgozik külföldön első és másodosztályú csapatoknál. Nincs euroligás csapat két-három délszláv játékos nélkül. Az utánpótlás nevelés szervezett és a világon a legerősebb, irányelveit a Belgrádi Kosárlabda Akadémia határozza meg. Mi is ezt a módszertant alkalmazzuk, hiszen edzőink az Akadémia felsőfokú edzői diplomájával rendelkeznek.

 

Ennyi időt és energiát a kosárlabdára pazarolni! Miért éri ez meg nekünk?

A kosárlabda gyakorlásával töltött idő, több szempontból is igen hasznos. Az egyéni nevelés, a kemény munka, a kötelesség tudat, siker és kudarc, az idő hatékony beosztása és kihasználása csak a sport segítségével tanulható. A napi kemény edzések és a hétvégi mérkőzések megvédik a gyerekeket a kamaszkorban rájuk leselkedő veszélyektől, mint amilyenek a szenvedélybetegségek, a csavargás és a rossz társaság. Edzőink nem csak a kosárlabda sport technikai taktikai fortélyait tanítják a gyerekeknek, hanem nagyon komoly személyiség formáló nevelőmunkát végeznek! Ezt, ilyen formában sem, az iskola sem a család nem tudja biztosítani.

A befektetett munka pedig a későbbiekben megtérül. Egy képzett kosárlabdázó, egyetemi tanulmányaihoz sportösztöndíjat kaphat, úgy itthon, mint külföldön. A sportolói múlt pedig a diploma megszerzése után olyan ajtókat nyit, amelyek az átlagemberek számára csak nagyon nehéz kitartó kapcsolati tőke építése után nyílhatnak meg.

 

A kosárlabdázással töltött idő az iskolai tanulás kárára lesz?

A kosárlabda intellektuális sport, művelői többnyire akadémiai végzettséget szereznek és ez nem véletlen. Az iskolai tanulás technikája többnyire nem hatékony. A hatékonyság növelése alapvető célunk. A tananyagot gyorsan és hatékonyan kell elsajátítani. A késő délutáni edzések megkezdéséig a feladatot el kell végezni. Általános és középiskolában napi 1-2 óra rendszeres tanulás kitűnő eredményt hoz, ha több kell, akkor a tanulás módszertanával van baj. Azok a gyerekek, akik napi három órát vagy többet töltenek tanulással, a felsőoktatásban nem fogják tudni megállni a helyüket. Ott tízszer ennyi tanulnivaló lesz, napi 20-30 órát lehetetlen erre fordítani. Az edzések határt szabnak a tanulásra fordítható időnek, és így hatékonyabb munkára sarkallják a gyerekeket, ez pedig hosszútávon nagyon hasznos!   

 

Mennyire tehetséges a gyerek?

A kezdőkről ez egyáltalán nem állapítható meg. Egyesületünk vezetése a természetes kiválogatódásban hisz. Az arra alkalmatlanok idővel önmaguk távoznak. A tapasztalat az, hogy nem a legügyesebbek jutnak a legtovább! A természet adta ügyességhez csak nagyon ritkán társulnak az olyan egyéb tulajdonságok, amelyek a csúcsra juttatják a játékost. A legjobban azok teljesítenek, akik közepes képességekkel érkeznek hozzánk, és kemény munkával, szorgalommal sok kudarcon keresztül érik el az eredményeket.   

 

Járhatunk csak egy-két edzésre? Minden edzésen jelen lenni túl soknak tűnik?

Az edzés program egymásra épülő elemekből áll. A krónikusan hiányzók lemaradnak, a többiek túlszárnyalják őket ez pedig nagyon gyorsan motiváció vesztéshez vezet. Ha csak baby sitter szolgálatnak tekintik a sportot akkor járhat a gyerek kevesebb edzésre is, csak így siker helyett kudarcok sorozatát „vásároljuk”  neki! A személyiség fejlődésben elért eredmények elmaradnak, vagy negatív irányba hatnak. Az ilyen gyerek játéktudásban elmarad a többiektől, ezért megpróbál más módon érvényesülni, a renitencia felé hajlik, zavarja az edzést, fékezi a társak munkáját és a végén vesztesként távozik az egyesületből. Mi győzteseket nevelünk a játékosokból, tehát az eredmény ebben az esetben negatív előjellel bír!

 

Már megint veszített a csapat! Miért van ez?

A sport az ilyen! Egyszer győzünk, máskor meg veszítünk. Olyan csapat, aki mindig csak győz nincs! Győzni könnyű, a győzelemnek mindenki örül! Veszíteni kell inkább megtanulni ez a nehezebb feladat. Ha a kudarcot jól kezeljük, akkor a következő mérkőzésen jobban játszunk, fejlődünk, de még így sem biztos, hogy nem kapunk ki!  Ki a hibás? Az ellenfél meg a játékvezető meg a palánk meg a labda! Nem! Mindig a csapat és annak a pályán lévő játékosai. Tessék átgondolni, hogy hol hibáztunk, követtük-e az edző utasításait, jól dolgoztunk-e az edzéseken, csapatként játszottunk vagy öt egymással is rivalizáló sztárocska volt a pályán. Nincs tragédia, ha veszítünk, nyújtsunk kezet az ellenfélnek, gratuláljunk és köszönjük meg a játékot, ezután próbáljuk meg levonni a személyes következtetést, mi volt jó és hol hibáztunk, ezt beszéljük át az edzőnkkel és a következő mérkőzésen, úgy lépjünk pályára, mintha mi sem történt volna!

 

Minden kérdésre nyilvánosan válaszolunk! Mindenki kérdezhet, egyesületi tagok, szurkolók, vagy bárki más!